Dienes hagyatéka a matematika tanításában

Utolsó módosítás dátuma : 2017. október 06.

A módszer ismert, csak fel kell eleveníteni a használatát

A játékos tanulás nem elvesz az óra időtartamából, hanem sokkal inkább hozzáad, hiszen ha a gyermek játékként éli meg a tananyag elsajátítást, nagyobb kedvvel jár majd iskolába, motivált tanulóként egyre több sikert ér el- hangzott el a szeptember 29-én megrendezett 3. Dienes – napon. Dienes Zoltán szellemi hagyatékát ezúttal a Komplex Alapprogramban betöltött szerepe alapján vizsgálták az előadók.

Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta: diákként rengeteget játszott a Dienes kockákkal, majd kedvenc tantárgyából lett a hivatása. Felnőttként, matematikatanárként, sajnos már nem volt lehetősége találkozni a módszer kidolgozójával. A sors azonban úgy hozta, hogy a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápol Klein Sándor professzorral, a hagyaték őrzőjével, akivel közös céljuk, hogy a Dienes-féle filozófia ismét része legyen a matematika oktatásnak. Ennek lehet jó eszköze a Komplex Alapprogram, melynek fő célkitűzése az élményszerű oktatás megteremtése.

A rendezvény résztvevői Révész László, szakmai vezető előadásából megismerhették az Európai Unió által támogatott, az EKE és 7 konzorciumi partnere által megálmodott módszertani fejlesztést is magába foglaló pályázatot, amelynek központjában a heterogén csoportokban tanulók komplex személyiségfejlesztése áll. Ennek szolgálatában 5, tanulássegítő alprogram áll, közük a Logikaalapú módszer keretein belül alkalmazhatóak leginkább a Dienes féle eszközök.

Jukka Sinnemaki, a finnországi Christian School pedagógusa a személyre szabott oktatásban, az intézményi és a családból hozott stressz feloldásában, a „kevesebb több" elv alkalmazásában látja az oktatás sikerét. Véleménye szerint a jó közérzet a kulcsa annak, hogy a gyermekek motiváltak, koncentráltak legyenek és ezáltal jó eredményeket érjenek el a tanulmányaikban is.

Oláhné Téglási Ilona, a rendezvény főszervezője elmondta: a Komplex Alapprogram keretén belül több fejlesztő módszert dolgoznak ki melyek egyike a "Logika alapú Fejlesztő Módszer". Ennek legfőbb célja olyan játékos, élményszerű módszerek integrálása az oktatásba, melyek segítségével a gyerekek logikai, gondolkodási és problémamegoldó képessége fejleszthető. Az iskolafejlesztő módszer célkitűzései szoros rokonságot mutatnak az eddigi Dienes-napok megrendezésének célkitűzéseivel - talán most egy kicsit szélesebb spektrumban, nem csak a matematika tantárgy játékos megközelítését szem előtt tartva fejlesztünk.

A nap folyamát szó esett még a többek közt a sakk-logika oktatásról, a LÜK-játék fejlesztő hatásáról, a Lapot Kérünk! eszközkészlet alkalmazásáról melyeket a nap második felében a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhattak.

A programban elhangzott előadások megtekinthetők itt:

A dienes módszer kognitív pszichológiai háttere
A Dienes-módszer megjelenése a Komplex Alapprogramban
EFOP3.1.2._Komplex Alapprogram szakmai tartalma
Jukka Sinnemäki_How to maximize the potwntial of every individual (magyar nyelven)
Jukka Sinnemäki_How to maximize the potwntial of every individual
Komplex készségfejlesztés a LÜK játékkal alsó tagozaton
Sakk-logikaoktatás a gyakorlatban


< Vissza